A rendezvényen jász hagyományokat bemutató művészeti és hagyományőrző csoportok színpadi bemutatkozása (jászsági néptánccsoportok, népdalkörök, hagyományőrző együttesek), jászsági kézművesek bemutatója és helyi termékek bemutatása valósul meg, valamint jászsági képzőművészeti alkotásokból (köztük diákok által készült munkákból) nyílik kiállítás.
A rendezvényre évente 1 alkalommal, összesen 3 alkalommal kerül sor.
Célja: a jász identitás megyei szintű erősítése a jász történelmi múlt és hagyományok széleskörű, kiemelten a fiataloknak szóló népszerűsítésével; a helyben-maradás ösztönzése (főként a megyei fiatal generációra koncentrálva); a megyei szellemi kulturális, történelmi örökség őrzése és fenntartása.
A „Jász Ünnep – Jászság hagyományőrző rendezvény” célcsoportjába tartoznak a kultúrára, történelmi múltra, hagyományőrzésre fogékony jász és nem jász megyei lakók, kiemelten a fiatal és idős generációk, valamint a tudomány, a kultúra a művészetek területén tevékenykedők.
Jászkisér, 2022. június 11.
2022. június 11-én, Jászkiséren valósult meg a TOP-5.3.2-17-JN1-2018-00001 azonosítószámú, „Megyei identitásfejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című pályázat keretében a „Jász Ünnep – Jászság hagyományőrző rendezvény” című esemény.
Az elsőként megrendezésre kerülő „Jász Ünnep – Jászság hagyományőrző rendezvény” elnevezésű eseménynek Jászkisér Város adott otthont több helyszínen, köztük a Csete Balázs Általános Iskola, a Helytörténeti Gyűjteménynek is helyet adó Tájház és a Szent István Park területén.
Az Ünnep keretében kiállítással és filmvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadásokat tartottak szakmuzeológusok és helytörténészek részvételével a Csete Balázs Általános Iskolában. Lukácsi György polgármester és Földi Ferenc intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, majd nyitotta meg a kiállítást. Előadást tartott Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója és Dr. Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója. Egy könyvbemutatóra is sor került, melyet a Jászkiséri Művelődési Ház és Könyvtár vezetője, Balogh György tartott, majd beszédet mondott a Honismereti szakkör vezetője, Benedek József is. Az előadásokat követően az érdeklődők megtekinthették a jász hagyományokat bemutató kiállítást, amelyet kötetlen beszélgetéssel folytattak a svédasztal mellett. A program további része a Tájházban folytatódott, ahol a Csete Balázs Általános Iskola furulyaszakkörének műsora fogadta a résztvevőket. Itt kapott helyet a jászsági kézművesek, a helyi termékek bemutatója és a jászsági képzőművészeti alkotások kiállítása.
A délutáni program a Szent István parkban felépített színpadon folytatódott, ahol Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője köszöntötte a résztvevőket. A különböző korosztályú néptáncegyüttesek, hagyományőrző csoportok és népdalénekesek műsorai iránt nagy érdeklődés mutatkozott a rendezvényen résztvevők körében.
Jászapáti, 2022. július 2.
2022. július 2-án, Jászapátin valósult meg a TOP-5.3.2-17-JN1-2018-00001 azonosítószámú, „Megyei identitásfejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című pályázat keretében a „Jász Ünnep – Jászság hagyományőrző rendezvény” című esemény.
A reggeli órákban Farkas Ferenc, Jászapáti Város polgármestere, illetve Simon Gáborné, a Jászapáti Gazdakör elnöke köszöntötte a helyszínre érkezőket. Az Ünnep keretében a szezonális, mezőgazdasági és kulturális hagyományokkal is rendelkező aratás került a rendezvény témájának középpontjába. A Jászság települései csapatokat alkotva, kézi aratóversenyen vettek részt. Az aratás végeztével megszentelték a learatott búzát, majd elfogyasztották a jól megérdemelt házi készítésű finomságokat. Az ezt követő interaktív bemutató sok érdeklődőt vonzott. A cséplőgép használatát ki is próbálhatták a résztvevők, megismerve ezzel őseink aratási szokásait. Az aratási hagyományokról sokat tudhattak meg a fiatalok az idősebb generációktól a délelőtt folyamán.
A rendezvényen beszédet mondott Farkas Sándor parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Hubai Imre Csaba a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Pócs János a Jászság országgyűlési képviselője.
Az arató csapatok mellett főzőcsapatok is versenyeztek a legjobb birkapörkölt elkészítéséért, melyet neves chefek zsűriztek, a pálinkalovagok pedig pálinkamustrát tartottak a helyi főzők által beküldött minták alapján. Az ebéd mellé a jó hangulatot a színpadon Fehér Endre és népi zenekara biztosította, Bárkányi Adrienn és Sztruhala József népi énekesek közreműködésével. A délután folyamán további kulturális programok szórakoztatták a közönséget: a Jásztánc Alapítvány különböző korosztályainak fellépése és a Muskátli Népdalkör előadása. A hagyományőrzést gyakorló helyi kézművesek is képviseltették magukat az eseményen.
A magyarok és így a jászság hagyományaihoz is hozzátartoznak a lovas programok, ennek folytán fogathajtó verseny is megrendezésre került a nap folyamán.
A versenyek eredményhirdetésével zárult a rendezvény, melynek keretében számos értékes ajándék talált gazdára. A regisztrált csapatokon túl sok helybeli és a Jászságból elszármazott vendég is érkezett a rendezvényre, ahol újra átélhették a jászságiak összetartó erejét és a helyi emberek vendégszeretetét.
Jászapáti, 2022. július 23.
A megrendezésre kerülő „Jász Ünnep – Jászság hagyományőrző rendezvény” elnevezésű eseménynek Jászapáti Város adott otthont, a Városi Sportpálya területén.
10 órakor a Jász hagyományokhoz kapcsolódóan, „A jász motívumok tovább éléséről hagyományos és modern keretek között” című kiállítással várta az érdeklődőket a Szatócsbolt Múzeum, ahol a helyi és környékbeli kézművesek által készített, jász mintákkal díszített termékeket tekinthették meg. A helyi népművészeti és képzőművészeti értékek bemutatásáról és továbbéléséről tartott előadást Kalmár Rozália, a Jászapáti Mi Városunk Alapítványának elnöke, melynek kapcsán interaktív beszélgetést folytattak a helyi kézművesekkel a fiatal generációk megszólításáról annak érdekében, hogy napjainkban is kedvelhetőek, hordhatóak és mindennapi használatban legyenek a jász mintákkal díszített tárgyak, például jász mintás bögrék készítése a mai technológia segítségével. A kiállítást filmvetítéssel zárták, melyben a szakmuzeológusok által összegyűjtött anyagot láthattak a jászok származásáról.
A rendezvény további része a Városi Sportpályán folytatódott, ahol a délután folyamán a Városházától induló Hintós-lovas felvonulás nyitotta meg az eseményt. A színpadi eseményeket a Hegedűs Szabolcs „Nyári dallamok” című műsorával kezdték. Ezt követően Mihály Béla emléktáblájának megkoszorúzásánál a Városi Vegyeskar ének műsorát hallgathatták meg a résztvevők.
Köszöntőt mondott Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője és Farkas Ferenc, Jászapáti Város polgármestere. Beszédeikben kiemelték a rendezvények fontosságát, amely a jász hagyományokat mutatja be, ezzel is megőrizve őseink értékeit a következő generációk számára. A nagy múltú néptánc ünnepléseként Néptáncgála szórakoztatta a közönséget, akik a meleg ellenére felfrissültek a Jásztánc Alapítvány csoportjainak műsorán. A színpadi műsor folytatásaként Operettgála került bemutatásra az Operett Music Voice közreműködésével.