Megyei Népismereti Tábor

Berekfürdő, 2019. augusztus 5-9.

A minden évben más, megyei értékkel bíró helyszínen megrendezésre kerülő ,,Megyei népismereti tábor” első állomása Berekfürdő volt.

A táborban jó képességű hátrányos helyzetű diákok ismerhetik meg egy-egy tájegység helyi értékeit. A ,,Megyei népismereti tábor” célja ismeretterjesztés az identitásnövelés központba helyezésével a megyei hátrányos helyzetű csoportok körében. Célcsoportja felső tagozatos általános iskolás diákok a megye egész területéről.
A programszervezés különös tekintettel az adott helyszínen meglévő értékek és hagyományok megismertetésére, valamint a táborozás alatt legalább egy alkalommal a tábornak helyszínt adó településen kívüli program szervezése irányult.

Augusztus 5.

A táborozók Berekfürdő látnivalóit tekintették meg. A bereki üvegkiállításon a hajdan világhírű Berekfürdői Üveggyár termékeinek bemutatását láthatták, majd a Gyógy-és Strandfürdőbe látogattak, ahol az 56 C-os ,,Nagykunság aranyát”, az ország egyik legjobb gyógyhatású vizét fedezhették fel.

Augusztus 6.

A közösségek erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a közösségi programok, a kulturális- és természeti örökségek megismerése, általuk fejlődik a közösség egymás iránti felelősségtudata. A Táborozók ezért a Hortobágyi Nemzeti Parkba látogattak, ahol a Vadasparkban tett séta során az ősi puszta vadvilágát ismerhették meg. Természeti örökségeink megismerését folytatva kellemesen időztek el Tiszafüreden a Tisza-tónál, hazánk második legnagyobb tavánál.

Augusztus 7.

A harmadik napon Karcagra, a Nagykunság fővárosába látogattak, ahol a Nagykunsági Iparművészek Egyesületének alkotótáborában Dr. S. Kovács Ilona előadásában megismerkedhettek a kunkapukkal. Majd a Györffy István Nagykun Múzeum gyűjteményében a ,,Kunok öröksége” címmel a kunok múltját, népéletét bemutató tárlatot tekintetté meg. Ezt követően kellemes sétát tettek a Lombkorona sétányon.

Augusztus 8.

A nap kézműves foglalkozással kezdődött. A papírból készült díszek készítésével, festéssel, fonással, népi játékokkal hamar eltelt az idő. A délután folyamán a Hatkunság egyik városába, Kunhegyesre érkeztek a táborozók. Itt a méreteiben lenyűgöző, szépségében országos hírű református templomba, és Czupp Pál fafaragó népi iparművész galériájába látogattak el.

Augusztus 9.

A tábor utolsó napját a Berek kincsével, a Gyógy-és Strandfürdőben való strandolással töltötték a gyerekek. A program ebéddel zárult.