A közösségi találkozók célja a megyéből elszármazottak és itt élő lakosok, valamint az idősebb és a fiatalabb generációk közötti kommunikáció elősegítése, generációk közötti tapasztalatcsere erősítése, a helybenmaradás ösztönzése.
Karcag, 2019. augusztus 20.
Rácz Túrkevei Lajos chef tartott előadást az érdeklődőknek a térség gasztronómiai örökségeiről, a hagyományos alföldi ételekről, illetve azok elkészítésének fortélyairól.
Ezt követően a Karcagi Birkafőzők Egyesülete látványfőzés keretein belül mutatta be a Hungarikummá nyilvánított karcagi birkapörkölt elkészítésének titkait. A bemutató során elmondták az alapanyagok minőségének fontosságát, ismertették az előkészítés módját, a felkészítés fontos lépéseit. A pörköltből a vendégek kóstolót is kaptak.
A birkapörkölt elfogyasztása után a híres túrkevei kevi pereccel és a karcagi ferdinánddal ismerkedtek meg a látogatók.
A rendezvény ideje alatt Rácz Túrkevei Lajos zöldségszobrász bemutatóval szórakoztatta a közönséget.
Jászberény, 2020. január 30.
A rendezvényen résztvevők kiállítást tekinthettek meg Hamza D. Ákos festőművész (1903-1993) és a Jövőkép Alkotók Egyesülete képzőművész tagjainak munkáiból. A kiállítás megnyitóján részt vett és köszöntőt mondott Budai Lóránt, Jászberény polgármestere, valamint Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke, majd az alkotónapot a közönség figyelmébe ajánlotta Farkas Edit, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria igazgatója.
A megnyitót követően interaktív képzőművészeti és zenei műhely várta a megjelentek. Ennek keretében interaktív foglalkozáson vehettek részt, és közös kollázs készítésre nyílt lehetőség.
A zenei műhely részeként meghallgathatták a Robimpro Műhely improvizatív gitárkoncertjét, melyet élőzene inspirálta festés kísért.
A közönség rövidfilmekből ismerhette meg a Jövőkép Alkotók Egyesületének fontosabb művészeti és közösségi akcióit.